Mint ahogyan azt már tudhatjátok, a cosplay mellett a másik szeretett hobbim a rajzolás, leginkább anime karakterek témájában. ( Részben emiatt is választottam azt az egyetemet, amit, de erről majd egy későbbi posztban szívesen írok, ha érekel titeket. ) 

Azonban sajnos rengeteg embernél látom azt, hogy "a rajzok másolása kiöli az ember összes kreativitását, és semmi egyedi nem lesz benne, csupán más munkájának gyümölcse."

Ezzel viszont nem teljesen értek egyet, hiszen -jobb esetben- a másolás közben kialakul az ember egyéni stílusa. (Akár rajzról, akár cosplayről, sminkről vagy öltözködési stílusról beszélünk, ez szerintem az életben mindenhol jelen van.) 

Személy szerint azt az elvet vallom, hogy kezdetben az ember tanuljon meg rendesen másolni egy adott kép alapján, mielőtt elkezdi a maga kis stílusát kialakítani. 

De vajon miért is van erre szükség? 

1, A kezed "emlékezni" fog a mozdulatokra.
- Hogyha lemásolsz egy adott pózt vagy beállítást, arra az izmaid emlékezni fognak, és könnyebben fog menni a későbbiekben, valamint egy idő után képes leszel több képen szereplő mozdulatot vegyíteni a rajzodban. Értem ez alatt, hogy példának okáért adott egy kézmozdulat, valamint egy teljesen külön álló képen adott egy beállás, te pedig ezt a kettőt vegyíted olyan stílusban, hogy azok tökéletesen passzoljanak egymáshoz. 

2, A későbbiekben jobban be fogod tudni határolni az arányokat.
- A másolt pózok segítenek megtartani a megfelelő arányokat, ezzel megakadályozva azt, hogy a rajzolt karakternek esetleg ne legyen húsosabb az egyik karja/lába, ameddig a másik egy gyufaszállal egyenlő. (Persze csak ha valaki nem direkt szeretne egy ilyen karaktert megalkotni.) Nincs abban semmi, ha egy megadott képet - legyen az egy kivitelezett alkotás, esetleg base - néztek referenciaként, hogy meg tudjátok tartani a megfelelő arányt egészen addig, ameddig a kezetek magatoktól rá nem áll a dologra. Elárulom nektek, hogy én is ezzel a technikával dolgozom, ha a saját karaktereim megalkotásán ügyködöm. A felvázolt beállást természetesen alakíthatod a saját ízlésed és stílusod szerint, ez csupán egy alapként szolgál, mely szerint meg tudod akadályozni a súlyos aránybeli különbségeket. 

Egyszóval nem kötelező egy az egyben lemásolni egy eléd rakott képet, de ajánlott, hiszen rengeteget segíthet a fejlődésben. Ha pedig teljes egészében lemásolod sem jelenti azt, hogy te most elveszítetted minden kreativitásod, és nincs a rajzban semmi egyedi, hisz még ez után is tehetsz bele a személyiségednek megfelelő dolgokat. 

Nálam például ez abban fejlik ki, hogy csupán a vonalazás során van előttem az adott referenciának használatos kép, majd amikor kitérek a színezésre, próbálom a fejemben látott kép alapján megcsinálni azt. Ennek következtében egy olyan kész művet kapok, ami bár vonalaiban hasonlít az eredeti alkotásra, azonban ha a kettőt egymás mellé helyezzük mondanivalójukban teljesen eltérőek. ( Persze ezt befolyásolhatja az egyén hangulata is.) 

Természetesen nekem is vannak olyan műveim, amelyeket csupán egy base alapján  alkottam,esetleg egy meglévő képet teljesen a saját stílusomra alakítottam. Ezek persze nem teljesen a kedvenceim, azonban dolgozok rajta és fejlesztgetem, hogy egy nap talán az én nevem is szerepeljen a nagyok között. 








Valamint számomra az egy nagyon érdekes tény, hogy rengetegen hozták már a tudomásomra, hogy a rajzaimon szereplők többsége a kislányos ártatlanságot tükrözi, amely lassan már a védjegyemmé válik, hisz még akkor is ezt vélik felfedezni, amikor az adott rajzot a "dark" kategóriába kívánom sorolni, ahogyan az az adott referencia képen is látható. 

  Összességében pedig: 
 A másolás egészen addig nem bűn, ameddig az alkotó a saját fejlődése érdekében teszi, és publikálás során feltünteti az eredeti alkotót  és/vagy (ha az alkotó kilétét nem is ismeri) az adott rajzhoz használt képet. 


Ha szeretnétek még rajz témában bejegyzéseket látni, írjátok meg egy kommentben. ^^ 

Nem tudom, hogy Ti hogy vélekedtek az anime ajánlóimról,azonban én rendkívül élvezem az írásukat, hiszen olyan sorozatokat (és a későbbiekben talán OVA-kat és moviekat) is megismertethetek veletek, amik nem igazán tartoznak az ismertebb darabok közé, és magatoktól talán meg sem néznétek őket, hisz a képek alapján nem tetszene nektek, esetleg nem találnátok rá, hiszen mint ahogyan azt említettem, nem igazán ismertek ezek a remekművek Magyarország animés köreiben.  És persze szeretném behozni a lemaradásom posztok terén, így igyekszem minnél többet kiadni a kezeim közül. 

Ti unjátok már az ajánlókat, vagy sem? Ha igen, akkor ezesetben mi az, amit potenciális poszt témának ajánlotok? Várom a kommenteket!

Ebben a bejegyzésben viszont a Gakkou Gurashi cukormázas köntösbe bújtatott, ám irgalmatlanul kegyetlen világát veszem górcső alá, ami néhány rész alatt az egyik kedvencemmé nőtte ki magát. ( Amiből valljuk be, nincs sok. ) 

 Az animét egy kedves ismerősöm ismertette meg velem, és őszintén szólva nem erre számítottam, amikor a betekintés előtt nézegettem a képeket a műről. Persze ezt nem rossz értelemben vegyétek, csupán tényleg hatalmas konktraszt van eközött és a többi, hasonló műfajú anime között. Hogy ezt miért mondom? Az a későbbiekben kiderül! 

A történet során négy gimnazista lányt ismerünk meg, akik az iskolájuk falain belül élik mindennapjaikat a kiskutyájuk, Taromarou társaságában. Ők négyen a "School Live" nevezetű klub tagjai, akik klubtevékenységeik miatt nem hagyhatják el az iskolát, hisz felesküdtek arra, hogy bármi történjék is, sohasem térnek vissza otthonukba. De vajon ez valóban így van, vagy valami más áll a dolog hátterében? 

A képek és az első rész alapján egy hihetetlenül aranyos, már-már hányingert keltő történetet ismerhetünk meg, azonban ez csupán a felszín, amely alatt igencsak hátborzongató dolgok lapulnak, ugyanis az iskola egy zombi inváziónak esett áldozatul, amely során diákok és a tanárok is átváltoztak, főhőseinket kivéve, így azok nem tudnak szabadulni az intézményből, tekintve, hogy a teremtmények körbe vették azt, és hatalmas felelőtlenség lenne tervek nélkül kitörni onnan. 

"Oh, ez az az anime, amiben a csaj őrült, és nem látja a zombikat, ugye?" - Teszi fel a kérdést mindenki, akinek beszéltem erről a csodáról. Nos.. Fogalmazhatunk így is, azonban ennél többről van szó. 

Aki látta az animét, annak a szemében nyilvánvalóvá vált, hogy Takeya Yuukival, a rózsaszín hajú, cicusos sapkás életvidám kislánnyal nincs minden rendben, azonban a legtöbb ember nem gondol bele abba, hogy "kattantságának" mély okai vannak, hiszen Yuuki a depresszió okozta tévképzetek képviselőinek mintapéldánya. Nem akarom lelőni az összes poént, így egészen nehéz megfogalmaznom azt, hogy mi is történt a kis rózsaszín habcsók életében, ami miatt ennyire mély pontra került, azonban azzal szerintem nem árulok el túl sokat, hogy szerintem Ti sem tudnátok egészen jól feldolgozni azt, ha végig kell néznetek egy, a szíveteknek igencsak kedves személy halálát. Mert igen, Yuuki-chan elméje egészen megborult az után a bizonyos eset után, és a kis szíve nem volt képes feldolgozni azt, hogy szinte az összes barátja, köztük az a bizonyos személy is életét vesztette a támadás során. Tehát a válasz egyértelműen az, hogy bár látja a zombikat, az agya tévképzeteket társít mellé, hogy megóvja Őt az újabb összeroppanástól, és ebben a barátai hatalmas segítségnek bizonyulnak, hisz mindent megtesznek ez ellen. Gondolok itt arra, hogy bár aggasztják őket a Yuuki által odaképzelt alakok, és az, hogy úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna, mégis belemennek a játékba, és amellett, hogy úgy tesznek, mintha normális középiskolába járnának kellően felszerelkeztek az esetleges támadások ellen is, és mindig megvédik a kis vattacukor lányt. Persze Yuuki felfogása a végére megváltozik, így érdemes végig tekinteni! 

És akkor a karakterek, akik személyes véleményem szerint zseniálisan sikerültek: 
Szerintem azt sokan már észrevehettétek, hogy a karakterek egy esetlegesen kitörő zombi apokalipszisben előforduló személyiségtípust képviselnek, ami számomra egy plusz dolog abban, hogy zseniálisnak tituláljam mind a történetet, mind pedig a benne szereplőket. Na de melyik személyiségtípus melyik karakterhez tartozik? Mindjárt kiderül! 

Ebisuzawa Kurumi - A harcos
Kurumi tipikusan az a fajta karakter, aki tele van energiával, és bármire képes azért, hogy megvédje magát, és a hozzá közel állókat. Ő a csapat kissé agresszív zombi ölője, aki sosem rest végezi egy szörnnyel, még akkor sem, ha valójában nem jelent fenyegetést rájuk nézve. 

Naoki Miki / Mii-kun  - Az ész
Miki a csapat esze, aki mindig tudja, hogyan mászhatnának ki a szorult helyzetekből. Rendkívül gyorsan és hatékonyan tud gondolkodni, éppen ezért Ő az egyik legfelnőttesebb karakter (Rii-san mellett). 




Wakasa Yuuri / Rii-san - A pót anyuka / nagytesó / Onee-san
Minden zombi apokalipszisnél elengedhetetlen egy olyan karakter, aki a társai számára egyfajta anyuka / nagytesó szerepet tölt be. Az Ő gondolkodásmódja más, mint a többieké, sokkal felnőttesebb és határozottabb, azonban a szórakozást sem veti meg. 


És végül.. Takeya Yuki, akit nem tudtam egyazon karaktercsoport alá besorolni, ugyanis Ő az a tipikus anime karakter, akit úgy nevezhetnénk, hogy "minden lelke", ugyanis szörnyűséges állapota ellenére is képes hangosan és őszintén nevetni, és életvidámságával tartja a lelket a csoport minden tagjában. 



A saját véleményem szerint ez az anime egyszerűen fantasztikusra sikeredett, és habár kezdetben a cukormázzal borított külseje miatt nem terveztem a megnézését, azt kell, hogy mondjam, hogy nem bántam meg, hiszen hamar az egyik kedvencemmé nőtte ki magát. Kifejezetten tetszik az, hogy végre - egy kis segítséggel - rátaláltam egy olyan zombis témával foglalkozó animére, ami nem csupán arról szól, hogy dekoratív, nagy mellű kislányok agyba-főbe mészárolják le a szörnyeket, hanem egy igencsak hátborzongató történetet ismerhetünk meg a sorozat végig nézésével. Személy szerint én végig sírtam az egészet, annyira erős hullámokban zúdították rám az érzelmeket a készítők.

Ti láttátok már? Tetszett? Miért, esetleg miért nem?  
Terveziket megnézni? Ha nem, akkor miért nem? 

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem volt az utóbbi időben poszt, azonban az egyetemre való készülődés miatt eléggé el vagyok havazva, noha ötletem nagyon sok lenne, amiről bejegyzést csinálhatnék a blogra.

De mielőtt még elkezdeném a bejegyzés valódi témáját, szeretném megköszönni nektek, hogy támogattok és olvastok, hiszen ha komment nem is érkezik, a látogatók számából tudom, hogy van olyan, akit érdekelnek az irományaim. 

Valamint biztosan észre vettétek már, hogy a chatbe egy bizonyos linket viggyesztettem, ami szintén egy hatalmas újítás részemről. 
Azt a bemutatkozásomban már olvashattátok, hogy egy új könyvön is dolgozom, aminek végre valahára csináltam egy wattpad fiókot is. Ide fognak bekerülni az egyes regényeim, fanfictionjaim amiket talán az oldalra nem teszek fel ( habár ha van rá igény, akkor lehet róla szó ). 

https://www.wattpad.com/myworks/157919470-a-remny-vadsz

Úgyhogy nagyon örülök minden véleménynek és megtekintésnek egyaránt. ^^ 



De most vágjunk bele a bejegyzés valódi témájába. ( A KÉPEKEN NEM AZ ÉN COSPLAYEIM SZEREPELNEK!! ) 

Ti is hallottátok már cosplayes barátaitoktól azt, hogy a munkahelyükön, iskolájukban nem merik felvállalni a hobbijukat, és ezzel együtt azt, hogy kik is ők valójában? Mert én nem egy helyen összefutottam sajnos ezzel a hozzáállással, és erről szeretném kifejteni most a véleményem. 

Sok helyen azt látom, hogy az emberek attól félnek, hogy ha kitudódik a hobbijuk, akkor a velük együtt tanulók/dolgozók le fogják őket nézni, kinevetik, kiközösítiik majd őket. Ez valahol igaz lehet, hiszen valóban akadnak olyan emberek, akik szerint az összes cosplayes pénzért ácsingózó örömlány, vagy figyeleméhes bohóc, aki önmagát mutogatja a kiéhezett népnek, csak azért, hogy néhányan felfigyeljenek rájuk. Ám bele kell gondolni ilyenkor, hogy ezek az emberek nem tudják, hogy mi is ennek a tevékenységnek a valódi lényege, és csak a jelmezes pornókra hivatkozva beszélnek erről a témáról. Ilyenkor fel kell őket világosítani az igazi mondanivalóról, és ha megérti, akkor nyert ügyetek van, és talán Ő is jobban beleássa magát az egész világba. Ám ha nem.. nos ilyenkor nem tudtok mást tenni, mint eltűrni a gyűlölködést és röhögve lenyelni minden egyes bántó megjegyzést, amit ezek az emberek tesznek, mert higyjétek el sokkal rosszabb lesz nekik, ha nem vesztek róluk tudomást és csak nevettek az egészen, mintha adnátok alájuk a lovat azzal, hogy magatokra veszitek. 

Szóval én azt mondom, hogy ne rejtegesd a munkahelyeden vagy az iskoládban azt, hogy te a szabadidődben jelmezek készítésével foglalkozol, hisz ki tudja.. Lehet valaki különösen érdeklődne iránta, ha megtudná, hogy ezzel foglalkozol. 

És itt jöhetnének azok, akiknek valamilyen rossz élmény fűződik ahhoz, hogy kiderült mi a hobbijuk, ám el kell hogy mondjam nektek, hogy én is közétek tartozom. Az én környezetemben sem tekintettek jó szemmel a cosplayelésre, és amint megtudták, a hátam mögött kezdtek sugdolózni,kiröhögtek és kiközösítettek. És tudjátok, akkoriban engem nagyon foglalkoztatott és zavart az, hogy így viszonyulnak hozzám olyan emberek, akik valójában nem is ismernek, és azzal sincsenek tisztában, hogy mi az, amit csinálok. Ez főként azért érdekelt, hiszen amikor cosplayelni kezdtem, az általános iskolából már szabadulóban voltam, így azzal nyugtattam magam, hogy "nyugi, a középiskolában már nem lesz ilyen..". Nos.. Tévedtem. Felvállaltam ugyan a hobbim, azonban nem tudtam kezelni a negatív véleményt a munkáimról olyan emberektől, akiknek nincs ebbe belelátásuk. ( És itt leszögezném, hogy nem zavar a negatív vélemény, sőt sokszor hasznosítani is tudom azt, ha olyan a megfogalmazás, és nem afféle "csúnya vagy, öld meg magad." módon van elém hányva. Nos.. Az iskolában az utóbbi módon közölték velem kritikájukat.) Gyakran kinevettek, verbálisan és fizikálisan is bántalmaztak emiatt. De egy idő után már nem érdekelt, hogy mit mondtak, én büszke voltam cosplayes és animés mivoltomra, büszkén vállaltam és jelenleg is vállalom azt, hogy ez is az én részem, és aki el akar fogadni engem, annak ezekkel az apróságokkal együtt kell elfogadnia, mert nem fogok csak az Ő kedvéért megváltozni, és lemondani arról, ami boldoggá tesz. És amint ez a változás bekövetkezett, onnantól már az emberek hozzáállása is megváltozott a dologgal szemben, és érdeklődni kezdtek a munkáim és az animék iránt, SŐT, hozzám jöttek tanácsokért az alsóbb évesek és az osztálytársaim közül is, hogy ezt és ezt a kiegészítőt hogy oldhatnák meg, esetleg melyik animét lenne érdemes nézniük. Innentől már szinte egyenes úton haladtam afelé, hogy elengedjem a fülem mellett az ehhez hasonló, tudatlanságból esetleg féltékenységből adódó véleményeket. Hiszen ameddig másnak még hobbija sincs, esetleg kimerül abban, hogy hétvégente néhány ütős alkohol és néhány kemény legény társaságában tudatvesztésig igya magát, és másnap egy idegen ember ágyában fekve találja a mezítelen kis testét nem emlékezve arra, hogy az esti igencsak jól sikerült buli után milyen - a cosplayelésnél is gázabb - cikis élményekbe keveredett, addig neked van hobbid,vannak céljaid, és autodidakta módon igyekszel elsajátítani az ehhez szükséges képességeket, mint például a varrás, a különböző tervezési és kiegészítő készítési technikák, valamint rendezvényekre jársz, ahol bemutatod az általad készített munkákat.Ha pedig elmondja mindenkinek, csak állj ki büszkén, nevess az arcukba, és vállald fel, hogy te ez vagy! Kellemetlen, ha bohócnak tartanak, ha kiröhögnek, ha lenéznek amiatt, amit szeretsz, de ha nem tagadod, sőt kiállsz a te igazadért akkor hidd el egy idő után belátják, hogy ez nem volt helyes részükről. Sőt.. Még akár jól is elsülhet a dolog. 
Ilyenkor csak gondolj bele abba, hogy TE, mint cosplayes mennyi mindent elértél és még érhetsz is el az életben. Új technikákat tanulhatsz, versenyezhetsz, segíthetsz másoknak. (Hiszen akár jótékonysági rendezvényeken is felléphetsz a gyerekek kedvéért egy-egy mese vagy ismert film figurájának öltözve.) 

És ha felnőtt emberként azon stresszelsz, hogy emiatt kirúgnak a munkahelyedről, én azt mondom, hogy nem kell, hiszen a kirúgás nem így működik. Ha kellően komolyan veszed azt, amit dolgozol, akkor nem történhet baj. Hiszen nem rúghatják ki az embert csak azért, mert van egy hobbija. 

Éppen ezért én csak bátorítani tudok mindenkit a cosplay világának felfedezésére, és arra, hogy aki már részt vesz ebben a csodálatos hobbiban, az büszkén vállalja fel azt! 

Viszont kíváncsi lennék a TI véleményetekre is a témával kapcsolatban, úgyhogy kérlek írjátok meg kommentben, valamint azt, (továbbra is) hogy milyen bejegyzéseket szeretnétek látni az oldalon. ^^ 

Amikor elkezdtem a blogot, még semmi ötletem nem volt a beindításához, most pedig sorra jutnak eszembe a (számomra) jobbnál jobb ötletek, amik talán titeket is érdekelhetnek. 

A mostani bejegyzést egy kedves látogatóm ihlette, aki az Angels of Death. azaz a Satsuriku no Tenshi című animéről érdeklődött. Nem tudom, hogy azóta rászánta e magát, azonban ha még nem, akkor remélem ez segíteni fog a döntésben. Ha pedig már igen, akkor remélem azok számára hasznos lesz, akik nem ismerik eme csodás művet, esetleg nem tudják eldönteni, mennyire lenne érdemes megnézni. 



Mint ahogyan a Mahou Shoujo Siteról szóló ajánlómat, ezt a bejegyzést is azzal kezdem, hogy beillesztem ide az AnimeAddicts-on található ismertetőt, végül elmondom a saját véleményem róla.: 

"Rachel, egy 13 éves kislány, egy ismeretlen épület alagsorába zárva ébred, emlékek nélkül. Fogalma sincs hol van, szóval az épületben bolyong bágyadtan és elveszve. Rátalál egy kötésekkel tarkított fiúra, Zackre, aki egy kaszát hord magával. Egy furcsa kötelék alakul ki közöttük és megpróbálják együtt kideríteni az ott létük mögötti rejtélyt és próbálnak kijutni."


Mivel ez egy horror játékon (és mangán) alapuló alapuló anime, így senki ne lepődjön meg, ha az anime kezdete erre hajaz. Ha össze kéne hasonlítanom egy játékkal szintén ebből a kategóriából, én a hangulata, az irányítása és a történet miatt is az Ib-et mondanám, ami szintén nagy kedvencem. De hogy mi is fogott meg ebben az animében? Nem csupán az eszméletlenül gyönyörű és titokzatos rajzolás, de a sötét, nyomozós légkör és a szerethetően őrült karakterek is szerepet játszottak abban, hogy pillanatok alatt a kedvencemmé váljon. 
Személy szerint már az anime bejelentése előtt rátaláltam erre a fantasztikus történetre, és már a manga elolvasását tervezgettem. Így amikor bejelentették, majd ki is adták, azonnal el is kezdtem nézni, hiszen éreztem, hogy imádni fogom.

Mint ahogyan azt már említettem, a grafika szerintem eszméletlen gyönyörű, és a képi világ igencsak magával ragadó. Habár van néhány anatómiai hiba az animében, mint például Zack furcsa ülési módszere a villamos székben ( a lába furcsán rövid, hisz nem tudna így ülni, kivéve ha a szék karfájára teszi azt ), azonban ez nem túl feltűnő első látásra, így nem is annyira zavaró. Valamint nem ez az első anime, ahol ilyen apró hibák fordulnak elő, úgyhogy részemről ez elnézhető. 

Viszont ami engem leginkább megfogott az animében, az a darkos, sejtetős hangulat olykor komikus bejátszásokkal, (mint például a szivárvány hányás) valamint a karakterek őrült, mégis valahol aranyos (némelyik) és szerethető személyisége. 

Én például az eddig megjelent karaktereket Cathy-n kívül mind rendkívül megkedveltem. 
Különösen tetszik az, hogy a női főhős nem egy magatehetetlen és esetleg kislányka, legyen bármennyire fiatal, hanem egy saját akarattal és céllal (még ha azt nem is értjük, hogy miért ez a célja) rendelkező ifjú hölgyemény, akiben megvan a kisgyermekes ártatlanság, de egyben a furcsa őrület is. 
Zack karakterét azt hiszem nagyon nem kell taglalnom, hisz aki megnézi, annak rögtön leesik, hogy az "aranyos pszichopaták" sorát erősíti a drága. A nevetésével és a hülye fejével azonnal belopta magát a szívembe, 
Danny számomra semleges karakternek bizonyult, azonban Őt sem gyűlöltem meg az alatt a két rész alatt, amennyit szerepelt. 
Eddie viszont rögtön kedvenccé nőtte ki magát a két főhős mellé zárkózva, hiszen bolondulok az őrült shotákért. 

A tetoválást mindig is egy olyan dolognak tartottam, amely az önkifejezés egyik legszebb formája. Olyan sok féle létezik, és akár Te magad is tervezhetsz egyet egy olyan mintával, amely a szívedhez a legközelebb áll. Jómagam is szeretnék néhányat, amiket szerintem meg is fogok osztani Veletek, de azt majd később. Hogy is jutott eszembe ez a téma? 

Egy kedves ismerősömmel újra beszélgetésbe elegyedtem, és szóba jött az, hogy ha minden jól alakul, akkor az egyetemre való bekerülésemet az első tetoválásommal ünneplem majd meg. Ő kapva az alkalmon, dicsekedni kezdett azzal, hogy mennyi ötlete van, és mennyire jó lenne megvalósítani őket. Noha ezt a bizonyos személyt ismerve egy darabig várhat rá, ameddig én az első adandó alkalommal cselekedni fogok. Talán ezt a cselekvőképességet irigyli bennem, ugyanis ha én akármit meg szeretnék tenni, Ő rögtön le szeretne beszélni róla, hogy ezért meg ezért ne. Aztán persze szinte azonnal elszólja magát, hogy Ő is mennyire szeretné, meg mennyire tetszik neki, de a szülei ezért és ezért nem engedik, ezért ha neki nem lehet,nyilván nekem sem. ( Amit egyébként nem értek, hisz egy felnőtt emberről beszélünk. ) 
Nos mivel beszélgettünk, úgy gondoltam, hogy ha már Ő is megtette, miért ne oszthatnám meg Én is a terveimet. Ebből összesen 7 van (Amik biztosra meglesznek, de persze van még tervben bőven). Nos én erre a HÉT, ismétlem HÉT darabra is azt a választ kaptam, hogy:
"Nem lesz ez egy kicsikét sok? Mármint.. Értem én, hogy tetszik meg minden, de Te mégiscsak egy lány vagy, és nem egy pasi, akin jobban mutat az, ha tele van tetoválva. Tudod eléggé elcseszettül néz ki az, ha ennyi minden van egymásra egy női testen.Szerintem ebből szanálj néhányat, és csak azokat tartsd meg, amik fontosak és tényleg jelentenek valamit számodra. " 
Én megértem Őt, ha csupán 1-2 kisebb darabot szeretne a testére rakatni, és semmi jogom felszólalni ellene, hiszen neki az tetszik, ha egy nőn kevés, és viszonylag kis méretű tetoválás található. Ez viszont az én testem, így én úgy gondolom, hogy a saját kötelességem rendelkezni felette. Mint ahogyan azt neki is elmondtam, most ide is le fogom írni azt, hogy számomra a tetoválás egy olyan dolog, amit nem csak kétszer, de háromszor - négyszer, vagy akár sokkal többször is mélyen átgondolok, mielőtt megcsináltatom. Ez tényleg egy maradandó dolog, amely életem során végig kísér majd, így nagyon megválogatom azt, hogy mit, mikor, hol és hogyan. Nem fogom azt mondani, hogy mindenki járjon el így, és csak olyat varrasson magára, amit úgy gondol, hogy mély jelentése van számára, és olyat ne is, ami csak szimplán tetszik neki még x év után is, én viszont csak olyan motívumot szeretnék, ami valamit jelképez számomra, még akkor is, ha mások nem tudják, hogy mit. Egyszóval szimpla tetszésből nem csináltatnék tetoválást, mert magamat ismerve nem tudnám, hogy mikor is bánom meg. Lehet, hogy x éve még tetszett, de egy nap lehet már nem fog, ellentétben azzal, amit a jelentése miatt szeretnék magamon viselni. 

Az pedig, hogy mennyit csináltatsz, nem függ a nemedtől vagy a korodtól, csupán attól, hogy ki mit fogad el magán. Ő így látja, és én nem szeretném befolyásolni a nézeteit. Ő viszont igen. Próbál abba az irányba terelni, ami neki megfelel, ami az Ő számára elfogadott, és abba nem gondol bele, hogy Én mit vallok erről. Sajnos ebből is látszik, hogy nem igazán ismer, ugyanis ha ismerne, akkor tudná azt, amit az előbb Nektek is leírtam. ( Habár már nem egyszer említettem neki, de úgy látszik nem voltam elég maradandó.. ) Szerintem egy nő nem attól lesz nő, ha nincs tetoválása, vagy csupán 1-2 található elvétve az egész testén. Ugyan úgy tud gyönyörű és nőies lenni egy televarratott hölgy is. 
Sosem értettem azt, hogy miért kell gátat szabni az önkifejezésnél, hogy ettől már túl férfias? Hiszen mint mondtam, szerintem nem. A tetoválások a lelked egy részét ábrázolják. 

Azt azonban nagyon meg kell válogatni, hogy hol csináltatod. Habár nekem még egy sincs, már több éve érdekelt vagyok a témában, és mivel több jó barátomon díszeleg egy,esetleg több, így körbe kérdezgettem, hogy hol tudnék a közelben olyan embert találni, aki ár-érték arányban az elvárásaimnak megfelelően dolgozik. 

Viszont ez a bizonyos illető olyat is megemlített, hogy az rettenetesen csúnya, ha egy emberen, főként egy nőn több, egymástól független tetoválás található. Teszem azt van egy a csuklón, kettő a bokán és így tovább. Aztán mikor megkérdeztem tőle, hogy mégis miért lenne csúnya, azt felelte, hogy nőietlen, és Ő azt vallja, hogy egy nő igenis legyen olyan, mint egy nő, hiszen Isten így teremtett meg minket. Habár ezt hülyeségnek tartom, mert mindenki számára mást jelent a nőiesség, és mindenki mást tart gyönyörűnek. Tehát én elfogadom az Ő nézeteit, még akkor is, ha nem értek vele egyet. Ő viszont gyermeteg módon próbál rábeszélni arra, amit Ő akar. Az Ő véleménye szent és sérthetetlen, nekem pedig kötelezően osztanom KELL ezeket a bizonyos nézeteket. Aki tanult nyelvtan órán a "vita" kifejezésről, azt tudja, hogy egy akkor egészséges, ha nem megy át személyeskedésbe, és nem próbálod meg foggal-körömmel kiharcolni, hogy ugyan azt gondolja a másik fél is, mint Te magad. Inkább csak igyekszik, hogy megértsd az Ő álláspontját, de azt nem várja el, hogy egyet is érts. Nos.. Ő ezt nem vette figyelembe sajnos...

Egy jól kivitelezett tetoválás lehet olyannyira gyönyörű, akár egy ékszer, ha büszkén viseli őket az ember!
Ez mindenkié. A TIÉD is, ha te úgy kívánod, és senki nem veheti el TŐLED. Ne hagyd, hogy bárki befolyásoljon.

De most, hogy már tudjátok a véleményem erről a dologról, szeretném megosztani veletek a saját aprócska ölteteimből néhányat. ^^ 

1, Az legelső, amit minnél előbb szeretnék megvalósítani, az a kulcscsontomon elhelyezkedő fektetett rózsa, amely "forever" azaz örökké jelet mutat, alá pedig a felírat: 
" I was his Angel, but now He's mine " ami annyit takar, hogy: " Én voltam az Ő angyalkája, de mostmár Ő az enyém. " 
Mint ahogyan azt már említettem, nagyon jó viszonyom volt a mára elhunyt édesapámmal, és mindenképpen szerettem volna egy emléket róla, amiről ha rá nézek a boldog percek jutnak eszembe. 


2,Mivel imádom a macskákat, és szinte az életem részévé váltak ezek a puha szőrgombolyagok, nem is volt kétség affelől, hogy a fajuk valamely képviselője a testemre kerül-e, vagy sem. Személy szerint, hogy kicsit bensőbb vonzata legyen a dolognak, a saját példányom arcformáját szeretném magamra varratni hasonló képpen. Kezdetben ettől egy kissé ódzkodtam, hiszen több cicám is tartózkodik itthon, és nem kívántam megkülönböztetni őket, mivel mindegyiket egyaránt szeretem. Ám édesapám távollétében sokat gondolkodtam, és arra a következményre jutottam, hogy mégiscsak egy saját állatot tetetek magamra,méghozzá a története miatt. 
 

Alig 3-4 éve történt ugyanis, hogy éppen az érettségihez kötelező közösségi szolgálatomat végeztem a helyi könyvtárban, amikor hangos nyávogásra lettem figyelmes az ablak alatt. Mivel már akkor is volt több kiscicánk, így nem kérdés, hogy hajnali 6 órakor képes voltam kipattanni az ágyból, hogy meggyőződjek arról, hogy nem esett bajuk. És akkor megpillantottam Pocakot, az akkor még igencsak vad és kicsit sem emberbarát alig másfél hónapos kiscicát, aki két napon át nyávogott az ablakom alatt. Persze vittünk ki neki folyamatosan ennivalót, hogy ne haljon éhen, de csak nem akart elmenni tőlünk. Így hát édesapám nagy nehezen elkapta Őt, és behozta az udvarunkra, ahol elbújt, de nem menekült el. Néhány hét után egyre kijjebb merészkedett, és végül apa meg is tudta Őt símogatni, majd számomra is megadatott ez a "dicsőség". A cica a mai napig nálunk van, és egyetlen embert sem engedett közel magához rajtunk kívül, így úgy gondoltam, miért le lehetne Ő a kiválasztott.


3, Kezdetben csupán megtetszett a képen lévő minta, amely számomra egy szomorú, mégis kedves üzenetet sugároz. Azonban mint ahogyan azt már említettem Nektek, tervezek egy könyvet írni, melynek az egyik karaktere, Hope Hunter ugyan ezt a jelképet viseli magán. És mivel számomra igazán bensőséges jelentése van mind a mintának, mind pedig a karakternek, így nem is volt kérdés, hogy ez is felkerül a listára. 



4,  Ez valakinek furcsán hangozhat, ám számomra igenis fontos jelentéssel bír. A másik kulcscsontom alá egy sündisznót szeretnék tetováltatni, mivel két mély nyomot hagyó karakterem is van, akit sündisznó alakban ábrázolnak. Azt azonban még nem döntöttem el, hogy csupán egy sima sündisznó alakot alakítsak át olyan formára, hogy az mind 

a kettőhöz kötődjön, vagy szimplán az egyik karakter sündisznó formáját. Azt hiszem ezt még van időm eldönteni

5, Erről még nincs konkrét elképzelésem, azonban szeretnék egy 

rózsákkal kidíszített CR-5 feliratot a combomra. Aki jártas a yaoi visual novelek világában, biztosan ismeri a Lucky Dog nevezetű alkotást. Giulio nagyon a szívembe lopta magát, azonban az oldalamon furcsán mutatna ez a történet, így elterveztem, hogy a játékhoz készült saját karakterem tetoválásának helyére csináltatom meg. 



6, A lányok közül sokan a szerelmük nevét viselnék magukon, én a karakteremét. Úgy bizony! A könyvem másik szereplője, Eric nevét szeretném japán írásjelekkel a tarkómra varratni. Furcsa dologként hathat, ám számomra nagyon sokat jelent ez az egyetlen agyszülemény is. Onnantól kezdve, hogy az enyém, egészen odáig, hogy nagyon sok tulajdonsága megyegyezik az enyémmel. 


7,  Mivel ez egy egészen friss darab, ezért még nem igazán 

döntöttem el, hogy hova. Aztán ki tudja, lehet meg sem marad, de egyenlőre a "Must have" kategóriába tartozik. Ez pedig egy egyszerű nyulacska. És ki nem találnátok, hogy szintén Erichez köthető, akit mindig egy nyuszikával asszociálok.




Ezen kívül már csak azok maradtak, amiken nagyon gondolkodom, viszont hírtelen nem tudom eldönteni, hogy érdemes lenne e a dolog. 

Ezek közül pedig hírtelen kettő darab jut eszembe. 

1, A méltán híres Kuroshitsuji című animéből vett "Funtom company" logók. Hiába is tagadom, még mindig a szívemnek kedves sorozat a Black Butler, és az is fog maradni, történjen akármi. Valamint mint ahogyan azt már említettem, a macska és a nyúl szimbólum is fontos szerepet játszik az életemben.

2, Az egyre nagyobb hírnevet szerző AWS zenekar "Nem kértünk semmit" című számának refrénje: 
"Nekünk a káosz,
Nektek rend. 
Nekünk a zaj kell,
Nektek csend."