Sosem értettem azokat az embereket, akik csupán azért képesek hozzászólni egy bejegyzéshez, hogy elmondhassák, hogy az adott anime/manga/film/játék, vagy akármilyen más dolog amiről szó van a posztban mennyire szar. Hozzáteszem ismét, mint minden hasonló irományomhoz, hogy azzal nincsen semmi bajom, ha valaki kultúrált módon fejezi ki a véleményét, még akkor sem, ha az éppen negatív, hiszen nem tetszhet mindenkinek minden, és nem lehet mindenki jó véleménnyel egy bizonyos dologról. 
DE.. Aki csupán azért jön egy felhíváshoz (legyen az cosplay,szerepjáték vagy csak szimplán segítség kérés), hogy elmondja, hogy mennyire sablonos és semmit mondó az adott dolog,és nem érti, hogy hogy lehet ilyet egyátalán kiírni, az inkább görgessen tovább, mert ezzel azok kedvét szegi, akik eddig örömüket lelték benne. 
Történt ugyanis, hogy éppen csak görgettem lefele valamelyik animés csoportban, amikor szembe futottam egy poszttal a Mahou Shoujo Siteról, ami az én egyik személyes kedvenc animém. Megörültem annak, hogy más is ismeri ezt a remekművet, azonban amiket a kommentek között láttam, igencsak elszomorítottak. Mint mondtam, nem az, hogy van olyan, aki negatív véleménnyel van róla, hanem az, hogy észérvek nélkül dobálóznak azzal,hogy mennyire szar az anime, és azok is, akik valaha megnézték. Viszont elárulom, hogy ezek a kommentelők csupán egy dolgot fognak elérni: Még több ember fogja megnézni.
Hisz így működünk mi. Ha valamire sokan fújnak, aköré többen gyűlnek, hogy tényleg olyan-e, mint amilyennek mások mondják, és mindenki saját maga eldönti, hogy igazuk van e, avagy sem. Ami szerintem egy jó dolog, hisz így csak ismertebbé válik. 

Aki viszont nem ismerné az animét, annak bemásolnám az AnimeAddicts által írt ismertetőt: 

Asagiri Aya egy fiatal lányt, akit sokat bántottak az iskolában. Hogy a problémái elől elmeneküljön, az interneten keres vigaszt, ahol rátalál egy rejtélyes weboldalra, aminek a címe "Magical Girl Site". Csupán rápillantania elég volt, hogy magába szippantsa ez a "Magical Girl Apocalypse" nevű halálos világ. Itt ölsz vagy megölnek a szabály és hősnőnknek végtelen számú édesen kinéző, fodros szoknyácskás gyilkológéppel kell megküzdenie, akik mágikus erőkkel és határtalan vérszomjjal vannak felruházva.

Eme irat engem is megtévesztett, hisz ez után valóban egy cukormázas,fegyverekkel harcoló pszichopata kislányokkal teli világra számítottam, ebben azonban mondhatjuk, hogy kellemeset csalódtam. Meglehet, hogy vannak benne színes egyéniségek, mint például Shioi Rina és Anazawa Nijimi, esetleg Kiyoharu Suirenji, de összességében én nem mondanám édesen kinéző, fodros szoknyácskás gyilkológépnek egyik karaktert sem. 

Maga az anime hangulata véleményem szerint eléggé sajátos, bár én különösen értékelem ezt a fajta mahou shoujo kialakítást, ugyanis én úgy gondolom, hogy a varázslányok élete sem mindig fenékig tejfel. 

Bár Aya karaktere néha igencsak idegesítő, az egykori önmagam jut róla eszembe. A tipikus gyenge kislány, akire mindenki megvetéssel és utálattal nézett, akit ott ütötték ahol csak lehetett. Az a sok verbális és fizikális bántalmazás mind-mind az akkori időkre emlékeztetett. Azonban mint ahogyan Aya életébe is, az enyémben is bekövetkezett egy jobb korszak, melyet az új barátaim hoztak magukkal, és a mai napig Ők tartják bennem a lelket. 

Az anime olyan kemény, a való életben is gyakorta előforduló eseteket dolgoz fel, mint például a lelki és testi terror, az öngyilkosságra való hajlam, a családi erőszak, az emberölés és az ezekkel járó hatalmas kín, valamint azokról az emberekről, akik mellettünk vannak jóban és rosszban egyaránt, és segítenek kilábalni a depresszió ásta mély gödörből. 

Habár a mangát még csak most tervezem elkezdeni, de az anime igencsak gyorsan belopta magát a szívembe.
Bevallom már az első résznél remegésben törtem ki, amikor belegondoltam, hogy mennyire hatalmas súlya van azoknak a dolgoknak, amik benne zajlanak. ( Mivel igyekszem egy spoiler mentes összefoglalót írni Nektek, így nem részletezném, hogy miről is van szó, aki látta már, az tudja, aki pedig megnézi, az tudni fogja. ) Viszont engem a könyvem hajtott előre abban, hogy végig nézzem az animét, és bár az utolsó részt még nem láttam, jó úton haladok a cél felé. De hogy hogy gondolom ezt? Nos.. A készülő regényemben is a hasonló komoly mondanivaló és sötét hangulat megteremtése, valamint a kirekesztésre került "árvák" bemutatása a cél, így igazán inspirálóan hatott rám ez a mű. Reménykedem benne, hogy sikerülni fog, és egy napon talán Ti is olvashatjátok majd!  

Habár nem úgy terveztem, hogy minden bejegyzésem a MondoConról és a cosplayről fog szólni, de ezt muszáj kiírnom magamból. Igazából a bejegyzéseim nagy része ahogy esik, úgy puffan módon fog kikerülni, tehát nem tervezem meg előre, hogy miről fogok írni és mikor, ami és amikor éppen eszembe jut, akkor megírom, és kiteszem nektek, hisz talán sokan érdekeltek vagytok ebben a témában.

Nos.. Ismét felütötte a fejét a "cosplay hate" jelenség, miszerint akinek már egy kicsikét eltér a bőrszíne vagy az alkata az eredeti karaktertől, nem jó cosplayer, és abba kellene hagynia. (Sokaktól azt is hallottam, hogy meg kellene magát ölnie. De mi jogon?! Ez már undorító a javából..)  De miért is? Miért kell ennyire lehúzni és depresszióba taszítani az embereket? Mint ahogyan azt mondtam, sosem tudhatod, hogy kinek mondasz ehhez hasonló dolgokat, hiszen ha nem ismered, nem tudhatod min ment keresztül az élete során. Nem tudhatod azt, hogy valójában egy önbizalom hiányos ember e, akit csupán a copslay tart életben, mert így érzi, hogy Ő bizony számít, és Ő is valaki. 

Sosem értettem azokat az embereket, akik pusztán azért szólnak le egy embert, mert súlyosabb,esetleg vékonyabb, mint a  karakter, esetleg eltérő a bőrszíne, hiszen ettől függetlenül lehet épp ugyan olyan gyönyörű és különleges. Beleadja a szerepbe saját magát, és ezzel együtt egy égen fénylő csillaggá válik a saját, és a külvilág szemében is. 

Az én véleményem szerint a cosplay arról szól, hogy mennyire szereted az adott művet és karaktert, így egy teltebb/sötétebb bőrű cosplayer (legyen az bármilyen nemű) tud ugyan olyan gyönyörű lenni, mint egy vékonyabb/világosabb bőrű egyén. Persze én egyiket sem vetem meg, hisz a cosplay mindenkié, és mindenki egyaránt gyönyörű, ahogy a való életben is! 

Persze ez csupán akkor történhet meg, ha az ember maga is jól érzi magát a saját bőrében, amiről csak Ő maga gondoskodhat. Valamint akkor, ha az illetőnek van elég önkritikája ahhoz, hogy belássa, ha valami nem az Ő stílusa. 

Gondolok itt arra, hogy például én, mint súlyosabb kategóriába tartozó cosplayer nem szívesen veszek fel egy alig takaró, pocit mutató ruhát, még akkor sem, ha a mindenem az adott karakter. Ha pedig annyira szeretném, hogy semmi sem tántoríthat el attól, hogy elkészítsem, akkor veszem a bátorságot, és merek alakítani a ruháján. Egy kis hosszabbítás itt, egy kis toldás ott, és máris kész az alkatomhoz illő,mégis felismerhető és karakterhű verzió, amiben sokkal jobbann érzem magam, mintha csak úgy magamra kapnám az eredeti, miniatűr verziót. 

Szerintem sokkal szebben tud mutatni egy saját magunk testalkatához, ízléséhez alakított cosplay amiben még jól is érezzük magunkat, mint egy olyan, amiben nem. Így hát kezdő cosplayesekhez szólva: Ne féljetek alakítani, hiszen egyedien gyönyörűek vagytok mind! <3 

Mint sokan az animések (és persze más körökben is) között, én is az önbizalom hiányos emberek sorát erősítem. Ezt mindenkiből más és más dolog váltotta ki, azonban a végkifejlet ugyan az. Nem igazán szeretek erről beszélni, azonban úgy gondoltam, hogy segíthetek ezzel a dologgal kapcsolatban másoknak úgy, hogy leírom a történetem. Nem tudom, mennyien fogják olvasni, vagy hogy mennyien veszik komolyan, de remélem olvasó szemekre talál majd mondanivalóm. 

Egészen kicsi koromtól kezdődött az egész,pontosabban általános iskola első osztályában. A lány, aki eddig vékony volt, mint a nádszál, egy műtéten átesve elvesztette akkori alakját, és a kelleténél kissé súlyosabbá vált, ezzel okot adva a gyermeki szíveknek a kiközösítésre, gúnyolásra. Ez azonban itt nem állt meg, hiszen mind tudjuk milyenek a csöppségek. Mindenkiben keresik a hibát, kivéve magukban. Így jutottunk el odáig, hogy a mindig vidám és életkedvvel teli leányzó egy visszahúzódó, depressziós valakivé váljon, aki a mai napig nem mer az emberek közelében tartózkodni, önmagát mutatni, hiszen úgy érzi, hogy ha megtudnák, milyen is valójában, kitaszítanák maguk közül. ( Persze akad néhány ember, aki ismeri igazi valómat! ) 

Persze nem ez az egyetlen oka annak, hogy olyanná váltam, amilyen most vagyok, ugyanis akadt 

egy újabb személy az életemben, aki kiváltotta ezt belőlem. Egy személy, akinek talán a legjobban kellett volna ismernie engem, tudnia mindenről, ami bennem zajlik, azonban Ő több szenvedést okozott számomra, mint kellett volna. Egész életem során ott rúgott belém, ahol csak tudott, aztán amint betöltöttem a 18. életévem, elhagyott, mint egy árva kiskutyát az út szélén. Amikor védenie kellett volna, mint tigris a kölykét, úgy viselkedett, mintha nem is léteznék. Hagyott,hogy elmerüljek a depresszió sötét, szurokkal teli bugyrában. Ekkor kezdődött el az a korszakom, amikor vágni kezdtem a saját bőrömet, kiadva ezzel minden fájdalmamat. Több éven át szenvedtem a fejemben élő halálos démonokkal, kiknek suttogása minden nap egyre hangosabbá vált, már-már öngyilkosság felé taszítva, azonban a küzdelemben végül én győzedelmeskedtem. 

Egyedül az édesapám, a bátyám és a nagyszüleim tartották bennem itthon a lelket. Ők voltak azok, akik nem hagytak magamra, amikor sírtam, sőt még akkor sem, amikor egy rossz nap után hazaérve az iskolából kiabáltam velük, pedig Ők csak segíteni akartak. És mostmár vége.. Egy árván maradt kisgyermeknek érzem magam most, miután Édesapám a mennyből vigyáz ránk. De emiatt meg kellett erősödnöm. 

Mindez a változás, jellembeni erősödés akkor történt meg, amikor megismertem a jelenlegi páromat. Neki ígéretet téve leszoktam az örökös öncsonkításról, és rájöttem, hogy értékelnem kéne az élet adta apró örömöket is. 

Mindig is utáltam magam. Azt, aki valójában vagyok. Ennek következményeképp sosem azt mutattam meg másoknak, hogy ki is "Angel", hanem azt, akik az emberek látni akarnak. 

Így történt ez a középiskolában is. Elrejtettem magam a világ elől, és természetesen kiközösítésre kerültem, amit sokáig nem is értettem.Sokáig csak egy emberre számíthattam az osztályomból, azonban  az utolsó években, amikor Ő már nem volt mellettem, fény derült a titokra, miszerint akkora falat emeltem magam köré, hogy az emberek nem látták a fal mögött rejtőzködő igazi énem, csupán egy maszkot, mely mindig olyanná vált, amilyennek mások látni akarták. Egy minden akaratától megfosztott bábu voltam. 
Ez azonban változott. A középiskolában töltött 5 évem során nagyon sok dologra rájöttem magammal kapcsolatban.
Például arra, hogy pánszexuális beállítottságú vagyok, amit akkoriban még nem, de ma már büszkén vallok magaménak, hisz teljesen mindegy, hogy akit szeretsz az férfi,nő,kismacska vagy űrlény, a szerelem az szerelem marad. Csupán a két személy közti különleges kötelék számít. 
Valamint arra is ráeszméltem, hogy teljesen mindegy, hogy melyik oldalamat mutatom az embereknek, hisz akinek tényleg fontos vagyok, az elfogad olyannak, amilyen valójában vagyok, akinek pedig nem, az akkor sem fog elfogadni, ha mindent úgy csinálok, ahogyan azt Ő akarja. 

Talán a blogolás is azért nem ment korábban, mert nem azt a személyt akartam láttatni, aki vagyok, hanem a megszokott tömegembert, aki elvegyül az emberek között, mint egy szánalmas árnyék. 
Mondhatni kivirágoztam, és ezt a családomnak,a páromnak és a barátaimnak köszönhetem, akik mindvégig mellettem álltak jóban és rosszban is egyaránt. Még akkor is, amikor mindenkit eltaszítottam magamtól. 

Az önbizalmam a mai napig nem tért teljesen vissza, és talán soha nem is fog. Még mindig egy szánalmas és ronda emberi lénynek érzem magam, aki néhanapján meg sem érdemli az életet, de azt kell, hogy mondjam, sokban különbözök attól, aki régen voltam.

Nyíltabban ki tudom fejezni a gondoltataim (még ha most névtelenül is teszem), ki merek lépni az utcára olyan ruhákban, olyan hajjal, amiről eddig csak álmodni mertem. (Mindig is rajongtam az extrém, mégis visszafogott és aranyos stílusokért, mint a pastel goth, a yami kawaii és a dark mori) És ezt csakis a felsorolt embereknek, és annak köszönhetem, hogy többé már nem érdekel az, hogy ki mit gondol rólam. Nyíltan vallom azt az irányelvet, miszerint az embernek vállalni kell önmagát, és nem elrejteni csak azért, mert az unott, szürke kisegerek ezt ellenzik és mélységesen megvetik. 

A napokban azt is megkaptam, hogy meg kellene ölnöm magam, mert csúnya vagyok. Nos.. Ha ezt nem egy velejéig romlott ember vágta volna a fejemhez, talán sírva fakadok, és ismét magamba zuhanok. Azonban mivel ismerem Őt, (Ő viszont engem nem) csupán csak nevetni tudtam ezen a megnyilvánuláson. Hisz hogy mondhat ilyet bárkinek is? Ha a régi állapotomban kapott volna el, talán meg is tettem volna. Sosem tudhatod, hogy kinek írsz ilyesmit. A szavaknak hatalmas ereje van, és ha rossz emberhez szegezed, könnyen balul sülhet el. Nem tudhatod, de rengeteg a lelkileg sérült, depressziós ember körülötted, akik egy ilyen kijelentést igenis zokon vesznek, és könnyen megeshet, hogy olyat tesznek, amire te nem is gondoltál, hogy valaha is megtenné.

Most viszont HOZZÁTOK szólnék. Ha magatokra ismertetek a történetemben, akkor olvassátok figyelmesen ezeket a sorokat: Nem kell rosszul érezned magad azért, mert más vagy,mint a többi ember! Különleges és értékes vagy. Egy igazi ékkő. Ezen adottságra büszkének kell lenned! Ne foglalkozz azzal, hogy mások mit gondolnak Rólad, csak legyél önmagad! akkor vagy a legszebb!
Hé, Gyönyörű vagy! 

Ha van hasonló történeted, és nem félsz megosztani Velem és az oldal látogatóival, bátran megteheted azt a chaten, esetleg a komment szekcióban, mind szívesen fogadjuk őket! ^^ 

(Valamint továbbra is várom Tőletek a kérdéseket, poszt ötleteket!) 

- Ne legyél önző! Nagyon rossz tulajdonság! - Hallottam egy ismerősöm szájából felém szegezve eme "kedves" mondatokat. Azonban ez nem zavarna ennyire még engem sem, ha nem lenne alaptalan, hiszen én vagyok mindig az, aki saját magát feláldozva segít a barátainak és azoknak, akik rá szorulnak. Azonban úgy látszik mégsem. De vajon miért? Az egész tulajdonképpen ott kezdődött, hogy van egy személy, (nevezzük Xnek) aki számára mindent megadtam, amit csak kért, hisz barátok vagyunk, és cserébe sosem kértem tőle semmit. Azonban ennek a bizonyos személynek ahogyan én észre vettem, nem igazán tetszik az, hogy rajta kívül több barátom is van. Ugyanis az elmúlt MondoConok egyikére együtt látogattunk ki, Ő pedig ahelyett, hogy csatlakozott volna a köreinkhez, kihúzta magát közülünk, végül azt hallgattam, hogy  mennyire nem érezte jól magát, mert nem is foglalkoztam vele. Persze Ő meg sem próbált beszélgetni velünk, mondván nem ismeri az animét, amiből beöltöztünk. De kérdem én: Miért ez az egyedüli téma? Szerintem ha megerőlteti magát, akkor bármiről el tudott volna beszélgetni velünk, esetleg kérdezget az animéről. Azonban amit még felháborítóbbnak tartottam,az az volt, hogy ha én mondtam azt (Jogosan, hisz egy-két ismerősével tényleg nem ment, akármennyire próbálkoztam. Persze ez nem gond, mert nem mindenkivel jöhet ki jól az ember, de ha meg sem próbálja persze, hogy nem sikerül.), hogy nem szeretnék a baráti társaságával lenni, akkor én vagyok az antiszociális, és kapom a savazást, hogy miért kell ilyennek lennem, miért vagyok ennyire antiszociális, hisz az Ő barátai kedvesek és elfogadók, és én vagyok a rossz, hogy még esélyt sem hagyok nekik. Pedig pont Ő csinálja ezt.. Na mindegy. ^^" Ez a dolog azonban odáig fajult, hogy szidni is kezdte a barátaim. És nem ám normál módon fejtette ki a véleményét, hanem "ezek köcsög kurvák, ne barátkozz velük, mert rossz irányba visznek,legszívesebben felpofoznám őket!" módon, ami engem roppantul zavart, de persze amikor szóvá tettem, szintén én voltam a rossz, mondván én nem éreztem jól magam velük, és ezt én is tudom. De álljunk meg egy pillanatra.. Kissé érdekes, hogy Ő jobban tudja, kivel érzem jól magam, nemde? Nos ez volt a téma nem egészen két hétig, majd letett róla, azonban egy-két alkalommal a mai napig előhozakodik vele. Majd végül eljött a nyári MondoCon napja, amely előtt Ő jelentette ki, hogy nem kíván egész nap együtt mászkálni, csupán összefutni pár kép és mondat erejéig, hiszen én mászkálok mindenfele, beszélgetek a barátaimmal, és nem tudok csak egy emberrel foglalkozni egész nap, ha ott van rajta kívül 20-30 olyan ismerősöm, akit csak ott láthatok egy évben egyszer (Mert mondjuk csak nyáron látogat el.) Ebbe bele is egyeztem, és össze is futottunk, úgy ahogyan az meg volt beszélve. DE! Miután a con lezajlott, FACEBOOKON keresztül kaptam az ívet, hogy én mennyire egy önző kis fruska vagyok, hiszen csak magamra gondolok. Na de mi ennek az oka szerinte? 

1, Ha magamnak vásárolok, az is önzőség, hisz magamra gondolok közben. Nos.. Ehhez hozzá kell tennem, hogy magamnak nagyon kevés dolgot veszek, és inkább ajándékozni szeretek. ( Hozzáteszem neki sem egy-két dolgot vettem, amikor magamnak mondjuk csak egy plüsst.) 

2, Van egy nagyon jó barátom, aki fotós.(Nevezzük Y-nak) Viszont Ő direkt kerülte X-et a con területén, hisz már Őt is idegesíti az, hogy egy tapadós érdekember. Azonban mint megtudhattam, én kisajátítom magamnak Y-t, és arra nem gondolok, hogy X egyedül van, és szeretne magáról jó minőségű  képeket a barátaival, csupán magamat fotóztatom vele, és azokat, akik velem vannak. (Hozzáteszem alig 1-2 képet készítettünk a con során, és inkább beszélgettünk az élet nagy dolgairól, valamint ugyan úgy rá tudott volna kérdezni nála,hogy csinálna e pár képet róluk, mint ahogyan én is. Viszont én úgy érzékelem, hogy X úgy látja Y-t, mintha egy tárgy lenne, amit birtokolni lehet, hisz Ő csupán a fotós értékeit látja, nem pedig azt, hogy Y nem csupán a fotósom, de barátom is, akivel megoszthatok mindent.) 

3, Adott egy cosplay, amire X-nek már régóta nagyon fáj a foga, viszont eddig nem leltem benne örömem, nem éreztem benne jól magam, így nem is terveztem a közeljövőben felvenni azt. Meg szerette volna vásárolni tőlem, amit meg is értek, hisz nem hordom, azonban az eredeti ár alig feléért, ami valljuk be igencsak csekély, ha egy olyan ruháról beszélünk, ami igencsak drága volt, és csupán egy próba erejéig hordtam. Miután nemet mondtam,mondván lehet, hogy fel tudom még használni valahova (hisz engem tényleg nem a pénz érdekelt, hanem úgy gondoltam, hogy akad olyan kiegészítő, amit ha hozzáteszek érezhetem benne jól magam.), én voltam a pénzéhes önző kis szemétláda, aki nem gondol bele az Ő anyagi helyzetébe, és a kisgyerekes varrónője helyzetébe sem, aki előbb szab rá egy ruhát, mint hogy megvarrjon egy teljeset. Holott előtte Ő mondta, hogy nem zavarná az, ha nemet mondok! 

És így kiírva ezeket magamból, kérdem én.. Szerintetek ez önzőség? Én azt mondom, hogy ha igen, néha egy kicsit önzőnek kell lennünk, még ha ez számunkra fájdalmas is, hiszen ha minden napot úgy élünk le, hogy mindenünket odaadjuk az embereknek, a végén ellenünk fordíthatják, kihasználva a helyzetet. 

- Na és milyen volt a con? - Hangzik el minden ismerős szájából a nagy kérdés, én pedig már a fejemet fogom. Nem miattuk, hiszen normális és aranyos dolog az, hogy érdeklődnek egy esemény iránt, amit több ezer ember hónapok óta izgatottan vár, hanem azért, mert egyszerűen nem értem, hogy néhány ember mit érez, amikor lehúzza a rendezvényt igencsak alpári módon. A higgadt hangvételű, erős érvekkel alátámasztott vélemény nyilvánítással nincs különösebb gondom, sőt.. Van amelyikkel még egyet is értek! De ez a "agyon szidom a rendezvényt minden ok nélkül, csak mert mindenki más is ezt teszi" hozzáállás nem az én stílusom. Nem egy csoportban látom a másfél oldalas negatív véleményeket, és habár néhány dologban egyet kell értenem, sajnos van néhány olyan felvetés is, ami alaptalan. 

1, Free Hugosok. 
- Én annyira utálom a Free Hugosokat. Lassan távoltartási végzés kell ellenük, vagy mi?! - Hangoztatja a con népe. De kérdem én: Mi jogon?! Egyetértek abban, hogy néhány Ingyen ölelés táblával mászkáló egyén túlzásba viszi a dolgot, hiszen úgy

 gondolják, hogy az, hogy náluk tábla van, feljogosítja Őket arra, hogy ok nélkül ráugráljanak az emberre. (Még az olyanokra is, akiknél semmiféle tábla nincsen) "Ez vajon miért rossz?" Gondoljátok most ti, azonban ha logikusan belegondoltok, (és ismeritek a cont és az oda járókat) nem egy olyan ember található meg ott, aki iszonyodik az emberi érintéstől, ha azt nem a barátaitól, esetleg hozzá közel álló ismerősétől kapja, és ez egy teljesen természetes reakció. Ám a legtöbb Free Hugos erre nincsen tekintettel sajnos, és előlről - hátulról - oldalról és még sorolhatnám mennyi féle irányból UGRIK (szó szerinti értelemben) rá a gyanútlan járókelőre, aki még csak kitérni sem tud az útjából, ha esetleg nem szeretne szorongani, mert egy izzadt, vadidegen ember csak úgy érintkezik vele. Mint Free Hugos mondom, hogy ezeket az embereket ( és mindenkit természetesen ) tisztelni kellene annyival, hogy ha nincs nála Free Hug tábla, és látod, hogy próbál kitérni előled, akkor nem erőlteted rá magad. Esetleg ha az illető egy kedvenc karakterednek öltözik, akkor az a legjobb megoldás, ha oda mész hozzá, és kedvesen megkérdezed tőle az alábbit: 

" Szia! XY a kedvenc karakterem! Esetleg.. Megölelhetlek?" 

Persze erre a válasz lehet igen, avagy nem. Ha az utóbbit kapod sem kell felháborodnod, hisz ha ezt mondta, annak biztosan oka van. 
A másik kedvencem, amikor a kedves Free Hugos ugyancsak ráugrik egy kedvenc karakterének öltözött egyénre, aki azonban olyan öltözéket visel, amely bizony törékeny, így kárt téve az akár több hónapos/éves munkájában. ( Sokszor oly módon, hogy azt megjavítani sem lehet! ) Nos.. Ilyenkor ne csodálkozzon az ember, ha leüvöltik a fejét, hiszen tényleg kárt tett. Itt is csupán ugyan az lenne a teendő, mint a fentinél: A kérdezés. Ha megkérdezed, és tudsz igencsak óvatos lenni, akkor szerintem szívesen megölel az illető, ha pedig nem, legalább nem egy negatív vélemény alakul ki rólad. ^^ 
És mielőtt bárki félre értene: Az ölelés egy jó dolog, és én nagyon is támogatom, ha valaki ésszel csinálja, és tekintettel van a másikra! Mint mondtam, én is a Free Hugosok táborát erősítem, és sajnálattal olvasom a negatív kommenteket, ezért szerettem volna egy átfogó képet adni erről az egészről.



2. Fogdosók.  
Ezt akár a Free Hughoz is sorolhatnám, de sajnos nem csak ott fordul elő.. Mivel a MondoConra nem egy fiatal jár, így ez elég zavaró tényező tud lenni. Főleg ha egy első conozót talál meg egy ilyesfajta perverz. Szerintem annak nincs a conon helye, hogy ha valaki odamegy egy emberhez ölelésért, és az ölelő fél keze lentebb vándorol, mint kellene. Főleg akkor, ha az illetőnek van valakije, és épp ott van mellette. Nekem ez mindenképpen egy negatívum, ám ez nem a con, hanem az emberek hibája. (Sajnos..) 


3. Csarnokok
Nagyon sok panasz érkezett arra, hogy mennyire kis hely volt ennyi emberre. Nekem azonban ellenkezik a véleményem, ugyanis aki nem egy conon van túl, az tudhatja, hogy a 2018 tavaszi con óta egy nagyobb épületbe helyezték az artistokat és a vásárt is, ami számomra egy hatalmas pozitívum. Volt elég hely mindenkinek, aki szét kívánt nézni, habár az asztalokhoz nem igazán lehetett oda férni. Viszont ez sem a con hibája, hiszen tényleg rengeteg ember volt, így ez várható volt. Viszont a levegő igencsak fülledt volt, így egy szellőztetés esetleg valami hűtő berendezés elfért volna. 

4. Árak
Az mára már megszokottá vált, hogy a con területén minden iszonyatosan drága, azonban ebben a melegben legalább vizet biztosíthattak volna a látogatóknak, hiszen nem egy ember (köztük én is) lett rosszul a melegtől. Hiába visz valaki vizet magával, ha nem akar 2 literes palackokkal rohangálni, ami aztán a táskában felforr a napon, és ugyan ott tartunk, ahonnan indultunk.

5. Pride.
- A con ne legyen már pride! - Ismerős mondat az emberek szájából, igaz? Nem egy csoportban olvastam már negatív kritikákat őszintén szólva kissé jogtalanul. Mint mondtam,azzal nincs gondom, ha valaki érvekkel alátámasztott, kultúrált véleményt nyilvánít, de ez a "conon nincs helye a melegeknek" dolog részemtől nem számít annak. Nos akkor kezdeném az elején. Nem egy emberben keltett felháborodást az, hogy néhányan szivárvány színű zászlókkal,táskákkal,esernyőkkel mászkáltak. (Hozzáteszem én nem sokat láttam belőlük) De kérdem én: Miért? Nem hiszem, hogy oda mentek volna, és a képükbe lengették volna, hogy "hééé meleg vagyok, te meg köcsög hetero". A con egy hely, ahol önmaguk lehetnek az emberek. Nem értem azokat, akik azt mondják, hogy ez után az egész cont a melegekkel fogják összekötni, hiszen aki így vélekedik, azzal nem kell foglalkozni. Olyan ez, mint amikor a cosplayt az utcalánysággal asszociálják. Értelmetlen. Ugyan úgy van hely mindenki számára a con területén, főleg hogy az animék, játékok világában is megtalálható mindenféle nemi identitás. Valamint maga a "pride" szó büszkeséget jelent, ami nem csak a nemi hovatartozást foglalja magába, hanem a hátrányos megkülönböztetésben élő emberek elfogadását is, akiket a külvilág kirekesztett, mert nem olyanok, mint az átlag emberek. És most jöhetnek a "nincs bajom a melegekkel, igaz egy kicsit homofób vagyok, de nincs bajom velük" emberek, de ez is egy kultúrált vélemény. Én támogatom azt, ha valaki nem szégyenli azt, aki valójában. Mert számomra igenis elszomorító látvány az, hogy egy férfi és egy nő minden figyelmeztetés nélkül nyalhatja egymást az utcán, de ha egy azonos nemű pár akárcsak megfogja egymás kezét, már megy a savazás. Ezzel viszont conon eddig nem volt gond, szóval nem értem a mostani kiakadást róla. Ne húzzunk szét egy jó közösséget! 

6. K-popperek.
- Nekem nincs bajom a K-poposokkal, de ne tolják már le a torkomon! - Hangzik el az ugyancsak alaptalan kijelentés minden con után. Miért nyomna le bárki bármit a másik torkán? Nyilván az zavaró tud lenni, ha a bejárat előtt az útban kezdenek el táncolni és zenét bömböltetni, de a legtöbb nem ilyen! Miért tartják a legtöbb K-poppert idegesítő tiniringyónak, ha egyébként a fele felnőtt, és képzeljétek el, NORMÁLIS! Ugyan úgy hallgat metált, alternatív rockot, Jrockot stb-t, és nem mondja azt, hogy csak a K-pop a jó, minden más szar. A legtöbben elvonulnak egy kiesettebb részre, ahol tudnak beszélgetni és táncolni úgy, hogy nem zavarják a programokat, és csupán egy kis része áll ki az útba, mégis ekkora port kavart. Ám sokan nem veszik sajnos észre, hogy inkább velük van a baj. 

És most, hogy ezeket kiírtam magamból, szeretném elmondani, hogy habár sokaknak nem tetszett, szerintem ez volt az eddigi legjobb MondoCon, amit valaha is átéltem! Rengeteg régi ismerősömmel találkoztam, több új barátra is tettem szert. Habár lejártam a lábaimat, és a vállam is hólyagosra égett, megérte, hisz életem legjobb conján vagyok túl! Köszönöm nektek! ^^ <3